3. fejezet

Normál körülmények között tizenkét emberrel megküzdeni lehetetlen lenne, de a páratlanul felszerelt raktárépület egyértelműen Valek javára kedvezett. Ráadásul, a börtönből való kiszabadulás időbe telhet, ami még nagyobb veszélybe sodorná Yelenát. 

Eltette a kardját. Ezen cselekedete után, az őt körülvevő támadók alig észrevehetően lazítottak görcsös állásukon. Remek. 

- Nem - felelte a nőnek - Nem adom meg magam.

Valek az asztalra ugrott. A hölgy - aki oly kitűnően játszotta az áldozat szerepét - hosszú késével a mellkasa irányába szúrt. Valek elvigyorodott, ahogy kifordult oldalra, elengedve a pengét maga mellett, majd megragadta ellenfele karját. Hiába volt a tőrharc mestere, nem lett volna ideje egy megfelelő mérkőzésre. Kár.
Párbaj helyett pusztán kicsavarta a csuklóját, így kése csörömpölve hullott az asztalra. Valek megfordította a nőt, és a körülöttük tömörülő alakokra hajította. Majd egy jól kivitelezett szökkenéssel megragadta a tetőgerendára akasztott kötelet, hogy átlendítse magát a halomban álló faládákra.
Terve az volt, hogy lemászik a rekeszeken és kikúszik a földszinten található törött ablakon, de támadói már rohantak is megakadályozni őt ebben. Úgy zsongtak, akár a méhek, ráadásul egymást túlüvöltve szólongatták a másikat. Túl sokan vannak. Valek tudta, hogy csak idő kérdése.
Újratervezés. A kötél után nyúlt, majd a kardforgatók áradata felett, egészen a tetejéig mászott. A kenderből összesodort eszköz egy gerenda talpazatán ért véget, a mennyezettől egy karnyújtásnyira. Valek  megmarkolta a gerenda szélét, felhúzta magát, és hasra feküdve felmérte a terepet.
Az épület csak háromemeletes volt. A raktár hátsó falára egy fából készült lépcsősor kapaszkodott, melyen csizmák dobogása és vastag porfelhő jelezte a támadók közeledtét. Azonban négy férfi továbbra is a kötéltől nem messze állt. Okos.
Valek négykézláb a gerenda széléhez csúszott, és leugrott a harmadik emeleti lépcsőfordulóra. A legközelebbi ablakhoz sietett, reménykedve egy lefelé vezető útban, mivel ellenkező esetben meg kellene adnia magát.
Kardnyele segítségével összetörte az ablaküveget, majd mikor meglátta a tűzlépcsőt, mosoly kúszott az arcára. A dübörgés, mely üldözőitől származott, csak egyre hangosabb lett, ahogy Valek rálépett a fémszerkezetre. A férfiak lekiabáltak társaiknak, akik a földszinten várakoztak.
Nem a rohanó léptek dobogása volt az, ami Valekot megálljra késztette félúton, hanem a fülsértő fémes sikoly. Időben nézett fel, hogy lássa: két másik alak jelent meg a tűzlépcsőn.
Hármuk súlya alatt, az épületről az elrozsdásodott lépcső éles csikorgással szakadt le. Valek megfeszítette testét, de a rázkódástól így is megtántorodott, majd az egyik nagyobb zökkenésnél sikeresen bevágta a homlokát egy lépcsőfokba.
Mire összeszedte magát, arra eszmélt, hogy beszorult a tűzlépcső alá, és három felfegyverkezett férfi veszi körül. Kardhegyek köröztek pusztán pár centire torkától és mellkasától. Mielőtt akár egy szót is szólhatott volna, egy másik társuk közeledett felé, és az utolsó dolog, amit Valek látott egy bunkósbot veszedelmes vége volt.

* * * 

Szúró fájdalom ébresztette fel Valekot. Fejét, mintha egy kovács használta volna üllőként órákon keresztül. Testében minden izom sajgott, és hirtelen görcs hasított vállába és hátába egyaránt. Karjai megremegtek az erőlködéstől, majd rádöbbent, hogy csuklójánál fogva lóg a mennyezetről. Maga alá helyezte lábait, és felállt. Láncai csörögtek, amikor megmozdult.
Mivel lábait a padlóra bilincselték, kezeit pedig a plafonra, Valek csak pár centimétert tudott elmozdulni. Körülnézett a cellában. A kőből kifaragott tömlöcnek egyetlen emberkéz által készített, vasrácsokkal borított fala volt. Az ajtó zárját, melyet azonnal felismert, egyszerűen kinyitná, ha hozzá tudna férni.
Saját ruháit viselte, és tudta, hogy még akkor is, ha az őrök alapos motozást végeztek, maradt néhány játékszere. Senkinek se sikerült minden magával cipelt dolgot megtalálnia. Legalábbis eddig.
Várnia kell, míg lehetősége lesz a szökésre. Sajnálatos módon, úgy tűnt, hogy börtönőrei nem nagyon szerettek volna alkalmat adni erre. Egy szót sem szóltak hozzá. A vizet távolról spriccelték a szájába, annak ellenére, hogy le volt láncolva. Mozdulataik aggasztani kezdték Valekot. Ha cellába is zárták, fogva tartói általában túlságosan magabiztosak voltak és rengeteget hibáztak.
Óvatosságuk oka, akkor vált világossá számára, mikor megérkezett az első látogatója.
- Esküszöm, fel kéne fogadnom egy festőt, hogy legyen egy képem, ami mindig emlékeztetne a nyomorodra - szólalt meg Tam. Hamisítatlan rosszindulat izzott fel szürke szemében. Fekete haja egyetlen hosszú fonatban futott le gerince mentén.
- Figyelmeztettem őket, hogy körültekintőek legyenek veled szemben, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz. Kijöttél a gyakorlatból. Puhány lettél. A régi Valek nem kockáztatta volna saját magát egy nőért.
- Nem bántam meg semmit - jelentette ki határozottan Valek. Tam derűsen felhorkantott, mint akit rémesen szórakoztat az egész szituáció.
- Majd meglátjuk, hogy hasonlóképpen vélekedsz-e kötéllel a nyakad körül.
- Még mindig dühít az ixiai munka hiánya, Tamequintin?
Most, hogy már közelebbről is szemrevételezhette, Valek felismerte a férfit. Tam a Monarchia idején egy népszerű és jól fizetett orgyilkos volt, ráadásul a kollégája. Amikor a Parancsnok átvette az irányítást Ixia felett, Tam nem elégedett meg azzal, hogy Valek helyettese legyen. Nem sokkal ezután elnyelte a föld.
- Sosem szenvedek munkahiányban. Valójában egy bizonyos mágus nagyon is jól megfizetett, hogy Ixiába jöjjek, és elintézzek számára valamit.
- Mogkan halott.
- Igaz. De ez volt az első valamirevaló kihívás nagyon, nagyon régóta. Ennek ellenére nagyot kellett csalódnom - intett Valek irányába fejét csóválva - Elsőre belesétáltál a csapdába.
- Szóval, ez mind miattam volt? - kérdezte Valek. Megkönnyebbülés söpört végig rajta, és majdnem felnevetett.
- Eredetileg így volt. Aztán meséltek nekem egy kivégzési parancsról, amely csak úgy tétlenül hever a Parancsnok asztalán. Ha végre megszabadulok tőled, a Parancsnoknak szüksége lesz egy új biztonsági főnökre, és hogy is tudnám jobban prezentálni kivételes képességeimet, mint az ételkóstolója meggyilkolásával?
- A rendelet nem érvényes Szítiában - ellenkezett Valek, azonban szívverése akaratlanul is felgyorsult. Yelena még mindig veszélyben van.
- De oly kitűnően tanúskodna a szaktudásomról és a szítiai kapcsolataimról, hogy biztos vagyok a Parancsnok toleranciája felől. Gondolom megérted, hogy miért nem maradok itt az akasztásod ideje alatt kárörvendeni az első sorban. Tudod, hogy vadásznom kell egy kicsit - vigyorgott kajánul, de miután elindult az ajtó irányába, megállt félúton - A hatóságokat kifogástalanul tájékoztattam az adottságaidról, szóval nem nyilvános kivégzésre szállítanak a Citadellára, hanem szítiai tanácsosok és mágusmesterek érkeznek hozzád látogatóba. Élvezd ki rövid ittlétedet! - búcsúzott el Tam vidáman integetve.
Idegesség futott át Valekon. Hoznia kellett volna valakit magával. Arit például el tudta volna küldeni Tam után, Yelena biztonsága érdekében.
A probléma az, hogy a "volnák" nem fognak megoldani semmit. A láncok rángatásának semmi értelme nem volt, de az álldogálásnál még ezt is hasznosabbnak találta.
A nap rémesen lassan telt, de az eltompított kopogás is kezdett az agyára menni. A város valószínűleg éppen a bitófán dolgozik. Őrei tartották a távolságot, így Valek ráébredt, hogy egyedül akkor lesz esélye megszöknie, ha akasztani viszik.
Még aznap éjjel lépett szolgálatba az őrök második műszakja, viszont amikor az egyik belépett a cellába, mágiára lett figyelmes. Annak ellenére, hogy immúnis volt a varázslat hatásaira, a zárka levegőjét hirtelen sűrűbbnek érezte, mintha bőrének nyomódott volna.
A börtönőr nő volt, de mágia segítségével férfinek álcázta magát. Valek átlátott az illúzión.
- Segíthetek neked kijutni innen - suttogta bevezető nélkül - de először meg kell ígérned nekem valamit viszonzásul.
- Mit akarsz?
- Először ígérd meg.
- Nem fogom bántani vagy veszélyeztetni Yelenát, és elsődleges prioritású a biztonsága.
- Semmi köze sincs az ígérethez. Az idő pedig nem tényező. Szóval, megígéred?

2. fejezet

Valeknak sikerült döntést hoznia. Értesítette Arit a terveiről, majd az istállóhoz rohant. A lovászmester szerint az egész pajtában Ónix volt a leggyorsabb ló. Valek galoppra sarkallta a nevét méltán kiérdemlő szénfekete lovat, majd elhagyták az udvarház területét, a délen elterülő Kígyós-Erdő felé véve az irányt.

Ónix patáinak finom vibrálása visszhangzott Valek mellkasában. Aggasztotta, hogy nem ér oda időben és elszalasztja az orgyilkost. Bármilyen késlekedés halálos veszélybe sodorhatja Yelenát.

A Kígyós-Erdő egy vékony sávban elterülő liget volt, mely keletről nyugatra hullámzott végig az északi Ixia és a délen fekvő Szítia vidéke között. A hivatalos határ körülbelül száz lábra helyezkedett el a Kígyós-Erdő déli peremétől. 

Valek tudta, hogy a határ földrajzi fekvése számtalan problémát idézett elő mindkét ország határőreinek, de nem egyszer fordította előnyére az erdő menedéket adó sötétségét. És ez a mai napon se lesz másképp.

Két órával napnyugta előtt érkezett meg az Ötös Katonai Körzet, azaz a KK-5 őrállomásához, mely az erdő szívében állt. Éppen maradt elég ideje, hogy elfoglalja a helyét.

- Uram? - állt vigyázba az őrjárat vezetője.

- Ma este egy kulcsfontosságú személy megkísérel átkelni a határon - mondta Valek.

- Megemeljük a járőrök létszámát?

- Igen, de a tizenkettes körzetben ne. Az őrök pedig legyenek láthatóak, de ne túl nyilvánvalóan.

- Uram, nem teljesen világos a kéré... 

- A katonái tereljék a személyt az őrizetlen terület felé, így észrevehetem és követhetem Szítiába. Így már érti? 

- Igen, uram! 

Mire bealkonyodott, a Kígyós-Erdő széle mentén fekvő megerősített őrs felől finom morajlás hallatszott. Valek miközben a tizenkettes körzetben várakozott, ellenőrizte öltözetét: overallt viselt egy szítiai álruha felett. A jelenlegi tartózkodási helye logikán alapult. Ha lebukás nélkül szerettett volna átkelni a határon, ez a keskeny ösvény tökéletes útvonal lesz.
Egy faágon meglapulva elmosolyodott egy emléken. Amikor Yelena a szökevény szerepét játszotta ebben az erdőben, banditafa leveleket ragasztott az egyenruhájára, hogy eltakarja annak élénk piros színét. A házi készítésű álruhája bevált, és képes volt elkerülni a foglyul ejtést az egész napos gyakorlat alatt.
Akkor tudatában volt, hogy a katonák keresik őt; egy magányos orgyilkos azonban a meglepetés erejével bírt volna. Ha nem venném észre Tamet, megkeresem Yelenát és addig követem, míg már nem lesz veszélyben, gondolta. Derűsen fújtatott egyet. Yelenának egyedülálló képessége volt vonzani a bajt, még a legártalmatlanabb helyzetekben is. Talán módosítania kellene tervén és csak vigyázni rá, míg hatástalanítja az orgyilkost.  
Sötétség ereszkedett az erdőre. Bagolyhuhogás és rovarzümmögés törte meg a síri csendet. Egy rejtélyes ropogás az aljnövényzetben megragadta a figyelmét, ezért végigtanulmányozta a terepet és hamar észre is vett egy alakot. A személy meglapult a homályban, arcát pedig ahonnan Valek tartózkodott, lehetetlen volt kivenni a vaksötétben. 
Az orgyilkos szellemként lebegett tovább Valek fája alatt. A lombok között meglapuló férfi várt néhány pillanatot, mielőtt lereszkedett a földre és követni kezdte az orgyilkost. Énjének egy része örült, hogy helyesen tippelt, azonban a másik részét nyugtalanította a könnyedség, amellyel megtalálta Tamet. Szakmai ártalom, gondolta. Azon szokása nélkül, hogy minden szituációt minden szögből megvizsgál, már nem lenne az élők soraiban.
Pirkadatra az orgyilkos átlépte a határt. Valek megállt egy pillanatra, hogy lemossa az álcázó festéket az arcáról, és elrejtse overallját. Sápadt bőrét besötétítette, hogy passzoljon a szítiaiak napbarnított színéhez, valamint elegyengette fehér pamut tunikáját és homokszínű nadrágját. Vállig érő fekete haját hátrasimította, majd összekötötte. A hőség minden nap tovább fokozódott, amíg elviselhetetlenné nem vált, így Szítiában korántsem volt a legjobb a forró évszak folyamán.
Az orgyilkos egy kis falu felé haladt Szítia Kristály Klán nevezetű földjén. A tanyákkal körülvett község jórészt egy fogadóból és egy kocsmából állt, mely utóbbiba Tam már el is tűnt. Valek körbejárta az épületet. Csak egy kijárat. Várt pár percet, mielőtt bement volna.
Élénk beszélgetés töltötte be a helyiséget. A zsúfolt teremben jókedv söpört végig, nem sokkal azelőtt, hogy Valek történetek foszlányait ragadta ki a zajból.
- A Negyedik Mágus, Irys Jewelrose…
- Tíz gyermek!
- Elrabolták, és északra vitték szegényeket…
- Tizennégy évig!
- Épp a Parancsnok orra előtt szabadították ki...
- A Negyedik Mágus megmentette az életüket!
- A gyermekeknek megtalálja az otthonukat...
A már eltúlzott történetek elfelejtették megemlíteni az ixiaiak segítségét vagy azt, hogy elsősorban egy szélhámos szítiai mágus felelős a gondokért, de a pletykákból legalább kiderült Irys és Yelena következő állomása - Fulgor, Kristály Klán fővárosa.
Nagy társasággal utazva, Yelena lassabban haladt előre, mint egyetlen ember. Tegnap reggel indultak el, és két napig tart nekik Fulgorba érni, ahol valószínűleg megállnak és olyan családokat keresnek, akik elveszítettek egy gyermeket.
Úgy tűnt, az orgyilkos nem tartotta sietősnek, hogy utolérje őket. Tam alkonyatig a bárban maradt, néhány helyivel beszélgetett és sört ivott. Valek kifizette a számláját, és kint várakozott, hogy elkerülje a feltűnést. Amikor Tam távozott, majd bejelentkezett a fogadóba nyugodtnak látszott és semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy tudomása lenne Valek jelenlétéről.
Valeknak sikerült megszereznie a Tam melletti szobát. Szívesen nyomozott volna egy kicsit, azonban nem hagyhatta Tamet egyedül. Este, a csigalassúsággal eltelő órákat végigszenvedve, Valek azt kívánta, bárcsak elhozta volna magával Arit.
Kémkedés helyett egy székben bóbiskolt, ami a Tammel közös falnál állt. Minden apró nesz felriasztotta álmából. Az éjszaka közepén, Valek a saját lábain állva ébredt. Lekuporodott kardjával a kezében, nem emlékezve korábbi mozdulataira. Pár percig analizálta a hangos csendet, végül fegyverét visszatette hüvelyébe.
- Segítsé... - hallatszott kintről egy tompa hang.
Valek időben nézett ki az ablakon, ahhoz hogy lássa a négy férfit, akik éppen egy nőt ráncigáltak ki a házából. A férfiak az utcán keresztül vitték magukkal a küzdő áldozatot.
Megállt egy pillanatra. Életének egy időszakában, figyelmen kívül hagyta volna a nő helyzetét és csak az orgyilkosra összpontosított volna. De most nem. Nem, mióta Yelena belépett az életébe. És soha többé.
Valek kinyitotta az ablakot, majd lemászott az ereszcsatornán. Miközben a négy férfi után sietett, kivonta kardját; ma már nem először. Eltűntek egy szűk mellékutcában, de még sikerült észrevennie, hogy beléptek a bal oldalon álló raktárba. Több éles sikítás csendült fel az ajtó csapódása előtt, majd a zár kattanása szinte fülsüketítőnek hatott a hirtelen támadt csendben.
A mocskos ablakon bepillantva, Valek meglátta a férfit, amint egy asztalra emeli a nőt. Éppen elég holdfény hatolt át az üvegen, hogy visszaverje a kés fémes csillogását, melyet az áldozat felé tartott. Nem volt idő átgondolni az összes alternatívát.
Valek kikotorta nyitószerszámait a belső zsebéből, majd másodperceken belül kipattintotta a zárat. Berohant az épületbe, megragadta a legközelebbi férfit, a földhöz vágta, végül öklével rutinszerűen kiütötte.

A megmaradt három tag kihúzta kardját; fémcsörgés visszhangzott. Nem sokkal ezután a nő talpra ugrott az asztalon, egy hosszú kést forgatva kezében. Mindegyikük arcán diadalittas mosoly terült szét. 

Csapda.

Valek hátrapillantott a válla felett. Hat másik felfegyverkezett férfi sompolygott mögötte. Mikor tekintetét visszaemelte az eredeti csapathoz, még ketten csatlakoztak hozzájuk. Tizenkettő egy ellen. Rossz esélyek, de nem lehetetlen. A hely ládákkal és eszközökkel volt teleszórva, kötelek és emelőcsigák lógtak a mennyezetről, és a törött ablakok szintén a hasznára válhatnak.

- Le vagy tartóztatva - szólalt meg a nő.
- Milyen vád alapján? - kérdezte Valek.
- Kémkedés, merénylet, törvényszegés. Válassz kedvedre.
Valek fontolóra vette helyzetét. Ha letartóztatják, akkor később ki tudna szabadulni, mikor már jobbak az esélyei.
- Megadod magad? - kérdezte a nő.