Normál körülmények között tizenkét emberrel megküzdeni lehetetlen lenne, de a páratlanul felszerelt raktárépület egyértelműen Valek javára kedvezett. Ráadásul, a börtönből való kiszabadulás időbe telhet, ami még nagyobb veszélybe sodorná Yelenát.
Eltette a kardját. Ezen cselekedete után, az őt körülvevő támadók alig észrevehetően lazítottak görcsös állásukon. Remek.
- Nem - felelte a nőnek - Nem adom meg magam.
Valek az asztalra ugrott. A hölgy - aki oly kitűnően játszotta az áldozat szerepét - hosszú késével a mellkasa irányába szúrt. Valek elvigyorodott, ahogy kifordult oldalra, elengedve a pengét maga mellett, majd megragadta ellenfele karját. Hiába volt a tőrharc mestere, nem lett volna ideje egy megfelelő mérkőzésre. Kár.
Párbaj helyett pusztán kicsavarta a csuklóját, így kése csörömpölve hullott az asztalra. Valek megfordította a nőt, és a körülöttük tömörülő alakokra hajította. Majd egy jól kivitelezett szökkenéssel megragadta a tetőgerendára akasztott kötelet, hogy átlendítse magát a halomban álló faládákra.
Terve az volt, hogy lemászik a rekeszeken és kikúszik a földszinten található törött ablakon, de támadói már rohantak is megakadályozni őt ebben. Úgy zsongtak, akár a méhek, ráadásul egymást túlüvöltve szólongatták a másikat. Túl sokan vannak. Valek tudta, hogy csak idő kérdése.
Újratervezés. A kötél után nyúlt, majd a kardforgatók áradata felett, egészen a tetejéig mászott. A kenderből összesodort eszköz egy gerenda talpazatán ért véget, a mennyezettől egy karnyújtásnyira. Valek megmarkolta a gerenda szélét, felhúzta magát, és hasra feküdve felmérte a terepet.
Az épület csak háromemeletes volt. A raktár hátsó falára egy fából készült lépcsősor kapaszkodott, melyen csizmák dobogása és vastag porfelhő jelezte a támadók közeledtét. Azonban négy férfi továbbra is a kötéltől nem messze állt. Okos.
Valek négykézláb a gerenda széléhez csúszott, és leugrott a harmadik emeleti lépcsőfordulóra. A legközelebbi ablakhoz sietett, reménykedve egy lefelé vezető útban, mivel ellenkező esetben meg kellene adnia magát.
Kardnyele segítségével összetörte az ablaküveget, majd mikor meglátta a tűzlépcsőt, mosoly kúszott az arcára. A dübörgés, mely üldözőitől származott, csak egyre hangosabb lett, ahogy Valek rálépett a fémszerkezetre. A férfiak lekiabáltak társaiknak, akik a földszinten várakoztak.
Nem a rohanó léptek dobogása volt az, ami Valekot megálljra késztette félúton, hanem a fülsértő fémes sikoly. Időben nézett fel, hogy lássa: két másik alak jelent meg a tűzlépcsőn.
Hármuk súlya alatt, az épületről az elrozsdásodott lépcső éles csikorgással szakadt le. Valek megfeszítette testét, de a rázkódástól így is megtántorodott, majd az egyik nagyobb zökkenésnél sikeresen bevágta a homlokát egy lépcsőfokba.
Mire összeszedte magát, arra eszmélt, hogy beszorult a tűzlépcső alá, és három felfegyverkezett férfi veszi körül. Kardhegyek köröztek pusztán pár centire torkától és mellkasától. Mielőtt akár egy szót is szólhatott volna, egy másik társuk közeledett felé, és az utolsó dolog, amit Valek látott egy bunkósbot veszedelmes vége volt.
Mivel lábait a padlóra bilincselték, kezeit pedig a plafonra, Valek csak pár centimétert tudott elmozdulni. Körülnézett a cellában. A kőből kifaragott tömlöcnek egyetlen emberkéz által készített, vasrácsokkal borított fala volt. Az ajtó zárját, melyet azonnal felismert, egyszerűen kinyitná, ha hozzá tudna férni.
Saját ruháit viselte, és tudta, hogy még akkor is, ha az őrök alapos motozást végeztek, maradt néhány játékszere. Senkinek se sikerült minden magával cipelt dolgot megtalálnia. Legalábbis eddig.
Várnia kell, míg lehetősége lesz a szökésre. Sajnálatos módon, úgy tűnt, hogy börtönőrei nem nagyon szerettek volna alkalmat adni erre. Egy szót sem szóltak hozzá. A vizet távolról spriccelték a szájába, annak ellenére, hogy le volt láncolva. Mozdulataik aggasztani kezdték Valekot. Ha cellába is zárták, fogva tartói általában túlságosan magabiztosak voltak és rengeteget hibáztak.
Óvatosságuk oka, akkor vált világossá számára, mikor megérkezett az első látogatója.
- Esküszöm, fel kéne fogadnom egy festőt, hogy legyen egy képem, ami mindig emlékeztetne a nyomorodra - szólalt meg Tam. Hamisítatlan rosszindulat izzott fel szürke szemében. Fekete haja egyetlen hosszú fonatban futott le gerince mentén.
- Figyelmeztettem őket, hogy körültekintőek legyenek veled szemben, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz. Kijöttél a gyakorlatból. Puhány lettél. A régi Valek nem kockáztatta volna saját magát egy nőért.
- Nem bántam meg semmit - jelentette ki határozottan Valek. Tam derűsen felhorkantott, mint akit rémesen szórakoztat az egész szituáció.
- Majd meglátjuk, hogy hasonlóképpen vélekedsz-e kötéllel a nyakad körül.
- Még mindig dühít az ixiai munka hiánya, Tamequintin?
Most, hogy már közelebbről is szemrevételezhette, Valek felismerte a férfit. Tam a Monarchia idején egy népszerű és jól fizetett orgyilkos volt, ráadásul a kollégája. Amikor a Parancsnok átvette az irányítást Ixia felett, Tam nem elégedett meg azzal, hogy Valek helyettese legyen. Nem sokkal ezután elnyelte a föld.
- Sosem szenvedek munkahiányban. Valójában egy bizonyos mágus nagyon is jól megfizetett, hogy Ixiába jöjjek, és elintézzek számára valamit.
- Mogkan halott.
- Igaz. De ez volt az első valamirevaló kihívás nagyon, nagyon régóta. Ennek ellenére nagyot kellett csalódnom - intett Valek irányába fejét csóválva - Elsőre belesétáltál a csapdába.
- Szóval, ez mind miattam volt? - kérdezte Valek. Megkönnyebbülés söpört végig rajta, és majdnem felnevetett.
- Eredetileg így volt. Aztán meséltek nekem egy kivégzési parancsról, amely csak úgy tétlenül hever a Parancsnok asztalán. Ha végre megszabadulok tőled, a Parancsnoknak szüksége lesz egy új biztonsági főnökre, és hogy is tudnám jobban prezentálni kivételes képességeimet, mint az ételkóstolója meggyilkolásával?
- A rendelet nem érvényes Szítiában - ellenkezett Valek, azonban szívverése akaratlanul is felgyorsult. Yelena még mindig veszélyben van.
- De oly kitűnően tanúskodna a szaktudásomról és a szítiai kapcsolataimról, hogy biztos vagyok a Parancsnok toleranciája felől. Gondolom megérted, hogy miért nem maradok itt az akasztásod ideje alatt kárörvendeni az első sorban. Tudod, hogy vadásznom kell egy kicsit - vigyorgott kajánul, de miután elindult az ajtó irányába, megállt félúton - A hatóságokat kifogástalanul tájékoztattam az adottságaidról, szóval nem nyilvános kivégzésre szállítanak a Citadellára, hanem szítiai tanácsosok és mágusmesterek érkeznek hozzád látogatóba. Élvezd ki rövid ittlétedet! - búcsúzott el Tam vidáman integetve.
Idegesség futott át Valekon. Hoznia kellett volna valakit magával. Arit például el tudta volna küldeni Tam után, Yelena biztonsága érdekében.
A probléma az, hogy a "volnák" nem fognak megoldani semmit. A láncok rángatásának semmi értelme nem volt, de az álldogálásnál még ezt is hasznosabbnak találta.
A nap rémesen lassan telt, de az eltompított kopogás is kezdett az agyára menni. A város valószínűleg éppen a bitófán dolgozik. Őrei tartották a távolságot, így Valek ráébredt, hogy egyedül akkor lesz esélye megszöknie, ha akasztani viszik.
Még aznap éjjel lépett szolgálatba az őrök második műszakja, viszont amikor az egyik belépett a cellába, mágiára lett figyelmes. Annak ellenére, hogy immúnis volt a varázslat hatásaira, a zárka levegőjét hirtelen sűrűbbnek érezte, mintha bőrének nyomódott volna.
A börtönőr nő volt, de mágia segítségével férfinek álcázta magát. Valek átlátott az illúzión.
- Segíthetek neked kijutni innen - suttogta bevezető nélkül - de először meg kell ígérned nekem valamit viszonzásul.
- Mit akarsz?
- Először ígérd meg.
- Nem fogom bántani vagy veszélyeztetni Yelenát, és elsődleges prioritású a biztonsága.
- Semmi köze sincs az ígérethez. Az idő pedig nem tényező. Szóval, megígéred?
Párbaj helyett pusztán kicsavarta a csuklóját, így kése csörömpölve hullott az asztalra. Valek megfordította a nőt, és a körülöttük tömörülő alakokra hajította. Majd egy jól kivitelezett szökkenéssel megragadta a tetőgerendára akasztott kötelet, hogy átlendítse magát a halomban álló faládákra.
Terve az volt, hogy lemászik a rekeszeken és kikúszik a földszinten található törött ablakon, de támadói már rohantak is megakadályozni őt ebben. Úgy zsongtak, akár a méhek, ráadásul egymást túlüvöltve szólongatták a másikat. Túl sokan vannak. Valek tudta, hogy csak idő kérdése.
Újratervezés. A kötél után nyúlt, majd a kardforgatók áradata felett, egészen a tetejéig mászott. A kenderből összesodort eszköz egy gerenda talpazatán ért véget, a mennyezettől egy karnyújtásnyira. Valek megmarkolta a gerenda szélét, felhúzta magát, és hasra feküdve felmérte a terepet.
Az épület csak háromemeletes volt. A raktár hátsó falára egy fából készült lépcsősor kapaszkodott, melyen csizmák dobogása és vastag porfelhő jelezte a támadók közeledtét. Azonban négy férfi továbbra is a kötéltől nem messze állt. Okos.
Valek négykézláb a gerenda széléhez csúszott, és leugrott a harmadik emeleti lépcsőfordulóra. A legközelebbi ablakhoz sietett, reménykedve egy lefelé vezető útban, mivel ellenkező esetben meg kellene adnia magát.
Kardnyele segítségével összetörte az ablaküveget, majd mikor meglátta a tűzlépcsőt, mosoly kúszott az arcára. A dübörgés, mely üldözőitől származott, csak egyre hangosabb lett, ahogy Valek rálépett a fémszerkezetre. A férfiak lekiabáltak társaiknak, akik a földszinten várakoztak.
Nem a rohanó léptek dobogása volt az, ami Valekot megálljra késztette félúton, hanem a fülsértő fémes sikoly. Időben nézett fel, hogy lássa: két másik alak jelent meg a tűzlépcsőn.
Hármuk súlya alatt, az épületről az elrozsdásodott lépcső éles csikorgással szakadt le. Valek megfeszítette testét, de a rázkódástól így is megtántorodott, majd az egyik nagyobb zökkenésnél sikeresen bevágta a homlokát egy lépcsőfokba.
Mire összeszedte magát, arra eszmélt, hogy beszorult a tűzlépcső alá, és három felfegyverkezett férfi veszi körül. Kardhegyek köröztek pusztán pár centire torkától és mellkasától. Mielőtt akár egy szót is szólhatott volna, egy másik társuk közeledett felé, és az utolsó dolog, amit Valek látott egy bunkósbot veszedelmes vége volt.
* * *
Szúró fájdalom ébresztette fel Valekot. Fejét, mintha egy kovács használta volna üllőként órákon keresztül. Testében minden izom sajgott, és hirtelen görcs hasított vállába és hátába egyaránt. Karjai megremegtek az erőlködéstől, majd rádöbbent, hogy csuklójánál fogva lóg a mennyezetről. Maga alá helyezte lábait, és felállt. Láncai csörögtek, amikor megmozdult.Mivel lábait a padlóra bilincselték, kezeit pedig a plafonra, Valek csak pár centimétert tudott elmozdulni. Körülnézett a cellában. A kőből kifaragott tömlöcnek egyetlen emberkéz által készített, vasrácsokkal borított fala volt. Az ajtó zárját, melyet azonnal felismert, egyszerűen kinyitná, ha hozzá tudna férni.
Saját ruháit viselte, és tudta, hogy még akkor is, ha az őrök alapos motozást végeztek, maradt néhány játékszere. Senkinek se sikerült minden magával cipelt dolgot megtalálnia. Legalábbis eddig.
Várnia kell, míg lehetősége lesz a szökésre. Sajnálatos módon, úgy tűnt, hogy börtönőrei nem nagyon szerettek volna alkalmat adni erre. Egy szót sem szóltak hozzá. A vizet távolról spriccelték a szájába, annak ellenére, hogy le volt láncolva. Mozdulataik aggasztani kezdték Valekot. Ha cellába is zárták, fogva tartói általában túlságosan magabiztosak voltak és rengeteget hibáztak.Óvatosságuk oka, akkor vált világossá számára, mikor megérkezett az első látogatója.
- Esküszöm, fel kéne fogadnom egy festőt, hogy legyen egy képem, ami mindig emlékeztetne a nyomorodra - szólalt meg Tam. Hamisítatlan rosszindulat izzott fel szürke szemében. Fekete haja egyetlen hosszú fonatban futott le gerince mentén.
- Figyelmeztettem őket, hogy körültekintőek legyenek veled szemben, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz. Kijöttél a gyakorlatból. Puhány lettél. A régi Valek nem kockáztatta volna saját magát egy nőért.
- Nem bántam meg semmit - jelentette ki határozottan Valek. Tam derűsen felhorkantott, mint akit rémesen szórakoztat az egész szituáció.
- Majd meglátjuk, hogy hasonlóképpen vélekedsz-e kötéllel a nyakad körül.
- Még mindig dühít az ixiai munka hiánya, Tamequintin?
Most, hogy már közelebbről is szemrevételezhette, Valek felismerte a férfit. Tam a Monarchia idején egy népszerű és jól fizetett orgyilkos volt, ráadásul a kollégája. Amikor a Parancsnok átvette az irányítást Ixia felett, Tam nem elégedett meg azzal, hogy Valek helyettese legyen. Nem sokkal ezután elnyelte a föld.
- Sosem szenvedek munkahiányban. Valójában egy bizonyos mágus nagyon is jól megfizetett, hogy Ixiába jöjjek, és elintézzek számára valamit.
- Mogkan halott.
- Igaz. De ez volt az első valamirevaló kihívás nagyon, nagyon régóta. Ennek ellenére nagyot kellett csalódnom - intett Valek irányába fejét csóválva - Elsőre belesétáltál a csapdába.
- Szóval, ez mind miattam volt? - kérdezte Valek. Megkönnyebbülés söpört végig rajta, és majdnem felnevetett.
- Eredetileg így volt. Aztán meséltek nekem egy kivégzési parancsról, amely csak úgy tétlenül hever a Parancsnok asztalán. Ha végre megszabadulok tőled, a Parancsnoknak szüksége lesz egy új biztonsági főnökre, és hogy is tudnám jobban prezentálni kivételes képességeimet, mint az ételkóstolója meggyilkolásával?
- A rendelet nem érvényes Szítiában - ellenkezett Valek, azonban szívverése akaratlanul is felgyorsult. Yelena még mindig veszélyben van.
- De oly kitűnően tanúskodna a szaktudásomról és a szítiai kapcsolataimról, hogy biztos vagyok a Parancsnok toleranciája felől. Gondolom megérted, hogy miért nem maradok itt az akasztásod ideje alatt kárörvendeni az első sorban. Tudod, hogy vadásznom kell egy kicsit - vigyorgott kajánul, de miután elindult az ajtó irányába, megállt félúton - A hatóságokat kifogástalanul tájékoztattam az adottságaidról, szóval nem nyilvános kivégzésre szállítanak a Citadellára, hanem szítiai tanácsosok és mágusmesterek érkeznek hozzád látogatóba. Élvezd ki rövid ittlétedet! - búcsúzott el Tam vidáman integetve.
Idegesség futott át Valekon. Hoznia kellett volna valakit magával. Arit például el tudta volna küldeni Tam után, Yelena biztonsága érdekében.
A probléma az, hogy a "volnák" nem fognak megoldani semmit. A láncok rángatásának semmi értelme nem volt, de az álldogálásnál még ezt is hasznosabbnak találta.
A nap rémesen lassan telt, de az eltompított kopogás is kezdett az agyára menni. A város valószínűleg éppen a bitófán dolgozik. Őrei tartották a távolságot, így Valek ráébredt, hogy egyedül akkor lesz esélye megszöknie, ha akasztani viszik.
Még aznap éjjel lépett szolgálatba az őrök második műszakja, viszont amikor az egyik belépett a cellába, mágiára lett figyelmes. Annak ellenére, hogy immúnis volt a varázslat hatásaira, a zárka levegőjét hirtelen sűrűbbnek érezte, mintha bőrének nyomódott volna.
A börtönőr nő volt, de mágia segítségével férfinek álcázta magát. Valek átlátott az illúzión.
- Segíthetek neked kijutni innen - suttogta bevezető nélkül - de először meg kell ígérned nekem valamit viszonzásul.
- Mit akarsz?
- Először ígérd meg.
- Nem fogom bántani vagy veszélyeztetni Yelenát, és elsődleges prioritású a biztonsága.
- Semmi köze sincs az ígérethez. Az idő pedig nem tényező. Szóval, megígéred?
